A Skam negyedik évada tavasszal érkezik

Az NRK megerősíti, hogy lesz negyedik évada a Skamnak, tavasszal érkezik. Az új főszereplő ismeretlen.

A harmadik évadban a rajongók Isakot és Event követték, az azt megelőző évadban Noorát és Wiliamet, de az, hogy Sana, Vilde, Penetrator Chris, vagy valaki más lesz a főszereplő tavasszal, egyelőre még titok.

Éppen most tervezzük a negyedik évadot – mondja Håkon Moslet NRK P3 főszerkesztője.

Nagyjából ez az, amit elmondhat.

Azon kívül, hogy a tervezés folyamatban van és a negyedik évad tavasszal érkezik Moslet nem teríti ki a kártyáit.

Nem akar semmit mondani a karakterekről, a történetről, illetve arról, hogy mikor kezdődik a vetítés.

Nemzetközileg ünnepelt

Az is a levegőben van, hogy ki fogja ezúttal a főszerepet kapni, Eva, Noora és Isak után, az utóbbit követjük a harmadik évadban.

Az ősz folyamán a Skam többek között dicséretet kapott a harmadik évad főszereplőjének valósághű ábrázolása miatt, és az ő módja, ahogy bemutatkozott, mint homoszexuális. Az sem régen történt, hogy a sorozat elnyerte az északi beszéd díjat egy norvég szervezet által, akik azokat a személyeket és intézményeket tüntetik ki, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a beszédértés növekedjen az északi határokon túl.  Erősíti az északi beszédértést.

A sorozat az elmúlt hónapok folyamán fontos norvég beszédtémából nemzetközi beszédtémává vált. Szeptemberben jelentették, hogy kb. 70 ezer dán követi a Skamot és most pedig elterjedt a skandináv régión kívül is.

Az amerikai verzió

Nem elképzelhetetlen, hogy ez az egyik oka, hogy a világszerte ismert tévéproducer, Simon Fuller megvásárolta a Skam jogait, ami annyit jelent, hogy egy amerikai verzió jöhet már a következő év folyamán.

Sokan szerették volna ugyanezt tenni, de Mostlet szerint Fuller volt az első és a legjobb alternatíva. A Skamban megvan a potenciál, hogy egy népszerű sorozat legyen Észak-Amerikában, ahol nincs semmi ehhez hasonló.

Ez azt mutatja, hogy Norvégia és Skandinávia az újítás és a kreativitás élmezőnyében van és büszke vagyok, hogy részt vehetek abban, hogy a Skam elérhető legyen egy sokkal nagyobb közönség számára, mondja Fuller az NRK-nak.

More Like This


Kategória


Hírek

Címkék


  • Clay

    Nem eladni kellett volna, hanem folytatni a sorozatot. Legalább még 1-2 évad erejéig. Kétlem hogy az amerikai verzió olyan sikeres lesz mint ez.

    • Ezzel mi is egyetértünk!

Facebook